Közösségek Hete 2019 - Verslelő

 2019. május 7-én egy interaktív, játékos foglalkozás keretében ismerkedhettek meg harmadik évfolyamos diákok helyi szerzőkkel a verseik tükrében. A délután folyamán a hangsúly a költészet szeretete mellett arra irányult, hogy a gyerekek minél inkább megismerjék szűkebb környezetünk kulturális értékeit.

 2019. május 7-én egy interaktív, játékos foglalkozás keretében ismerkedhettek meg harmadik évfolyamos diákok helyi szerzőkkel a verseik tükrében. A délután folyamán a hangsúly a költészet szeretete mellett arra irányult, hogy a gyerekek minél inkább megismerjék szűkebb környezetünk kulturális értékeit. Képversekkel, átírt változatokkal, modern köntösbe bújtatott strófákkal keltettük fel a gyerekek figyelmét. Továbbá zalai írókat, költőket - Kiss Dénes (Pacsa), Kanizsa József (Nagykanizsa), Turbuly Lilla (Nova), Utassy József (Rédics) - mutattunk be; rendhagyó módon különféle feladatokon keresztül ismerkedhettek meg műveikkel. Munka közben a zalaegerszegi Énekmondó Együttestől hallhattak megzenésített verseket. Jellegzetes tájszavak és saját elképzeléseik felhasználásával pedig versalkotásra sarkalltuk őket, valamint rímbe is szedhették gondolataikat a csapatok. Az elkészült művekből a számítástechnika segítségével színes szófelhők készültek. Összességében elmondható, hogy sikeresen zárult a nap, hiszen a nebulók figyelmesen hallgatták az előadást, valamint a gyakorlati feladatok megvalósulását kreatív ötleteikkel is gazdagították.


Az oldal nyomtatása