József Attila versmondó Verseny 2019 területi forduló

 2019. április 1-én sok lelkes kis versmondó ünnepelte együtt József Attila születésének 114. évfordulóját könyvtárunk olvasótermében. A szavalóversenyre Lenti Arany János Általános Iskola és AMI, Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola valamint a Rédicsi Móra Ferenc Általános Iskola diákjai érkeztek. A kötelező versek (Tiszta szívvel, Ady emlékezete) elhangzása után hallhattuk többek között Romhányi József, Hamvas Béla, Kosztolányi Dezső és Johann Wolfgang von Goethe sorait is. A zsűri tagjai: elnök Kovács Kálmán tanár, Dávid Cecília intézményvezető (Lovászi) és Német-Baksa Judit könyvtárunk igazgatónője.

 2019. április 1-én sok lelkes kis versmondó ünnepelte együtt József Attila születésének 114. évfordulóját könyvtárunk olvasótermében. A szavalóversenyre Lenti Arany János Általános Iskola és AMI, Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola valamint a Rédicsi Móra Ferenc Általános Iskola diákjai érkeztek. A kötelező versek (Tiszta szívvel, Ady emlékezete) elhangzása után hallhattuk többek között Romhányi József, Hamvas Béla, Kosztolányi Dezső és Johann Wolfgang von Goethe sorait is. A zsűri tagjai: elnök Kovács Kálmán tanár, Dávid Cecília intézményvezető (Lovászi) és Német-Baksa Judit könyvtárunk igazgatónője. Döntésük alapján a következő eredmények születtek:

Helyezettek:
5-6. osztály:
1. Peszleg Viola (Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola)
2. Bicsák Mátyás (Lenti Arany János Általános Iskola és AMI)
3. Aranyos Miklós (Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola)

7-8. osztály:
1. Lukács Anna Dorottya (Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola)
1. Steiner Joakim (Lenti Arany János Általános Iskola és AMI)
2. Tüske Hanna (Rédicsi Móra Ferenc Általános Iskola)

A megyei forduló Zalakaroson kerül megrendezésre 2019. április 13-án, melyre a következő szavalókat nevezte a zsűri: Bicsák Mátyás, Lukács Anna, Peszleg Viola, Steiner Joakim.


Az oldal nyomtatása