Lea még sosem látott boszorkányt. Sosem beszéltek hozzá varjak és sosem kellett igazolnia, hogy méltó a viharbanyák barátságára. Egyhangú, kislányos életébe váratlan fordulatot hoz egy vihar.

(részlet a könyvből)

"A vén Zibrifu az ajtóban fogadta az érkezőket, mint jó vendéglátóhoz illik.
- Erre, erre tessék, hölgyeim! Ó, Fogapók asszony, de kedves, hogy eljött! Parancsol egy kis békapogácsát előételnek? Magam készítettem zöldvarangy-püréből!
- Fufikám, hol tartod a csirkelábat meg a denevérszárnyat? - érdeklődött egy borzas, szőke boszorka.
- A spájz legfelső polcán találod, abban a kisebb koporsóban - fuvolázta Zibrifu. - Van benne egy múmia is, ha esetleg méltatlankodna, nyugodtan lökd félre!
- Ne főzzük bele a múmiát is?
- Ne, ne csak a levét szoktam felhasználni a "Pokol öröme" szószhoz! Ha egyben teszed bele, túl tömény lesz.
Lassan minden vendég megérkezett, és a mártás összetevőit is sikerült előkeríteniük. A jól végzett munka után a banyák bevonultak a házba meginni egy pohár bodzaszörpöt, és rablórömiztek egyet, ha már így összegyűltek.
A foglyok pedig boldogtalanul gubbasztottak odakint egymás mellett.
- Gondolom meg akarnak sütni bennünket. Igazán barbár szokás - mondta megvetően Frugilega, majd végigmérte a söprűhalmot is. - És ez a sok nyírfa seprű! Senki nem érkezik madárszárnyon."