A legenda szerint a vár ifjú ura, Apor István egy vásárban meglátta a Mike család egyetlen, szépséges és igen gazdag lányát, Imolát, akit azonnal megszeretett. A lány is viszonozta István szerelmét, de mindkettőjük bánatára igen nagy akadályt jelentett, hogy az ifjú Apor pogány volt, ezért a frigyből egyelőre nem lehetett semmi. Végső elkeseredésében elindult a Büdös-barlang kénes, halálos üregébe, hogy véget vessen szomorú életének. Útközben találkozott egy híres jövendőmondó pappal, aki megtudván István bánatának az okát, megvigasztalta. Azt tanácsolta, hogy rabolja el a lányt, s akkor majd minden jóra fordul. István megfogadta a pap tanácsát, lesben állt vasárnap a templom mellett, s amikor Imola kijött a miséről, a nyergébe kapta és elvágtatott vele Bálványos várába.
Â
(részlet a könyvből)
„Egy napon aztán Behemót lánya szaladva jött át a hídon, hogy megmutasson valamit apjának:
- Ide nézz, apám, mit leltem odalent a völgyben! – kiáltott izgatottan.
- Van ott több is belőlük! Apró barmaik is vannak, és házakat is építenek maguknak! Nézd!
Kinyújtotta a kezét apja felé, s háta tenyerén ott volt egy kétökrös fogat, járommal, ekével, s az eke mögött egy ijedten bámuló székellyel.
Az óriások királya, Behemót, nagyot sóhajtott, amikor meglátta, mit tart lánya a tenyerén.
- Hát már ide is eljutottak, mi? – csóválta gondterhelten a fejét. – Úgy látszik, eljött az emberek ideje mindenütt.” |