Hírlevél
Neved:

Irányítószámod:

Hol is laksz?:

Saját email címed:

Titkos kód:

Írd be a titkos kódot:
» Hupota hihetetlen kalandjai erdőn-mezőn

Csondor Kata, a „Hupota hihetetlen kalandjai erdőn-mezőn” című mesekönyv szerzője volt a vendégünk két délelőtt is, aki ugyancsak óvodás csoportoknak tartott könyvbemutatót „Hupota a kistraktor” és „Emberkék kalappal” címmel. A legtöbb csoport már felkészülve érkezett, belekóstolva a kistraktor kalandjaiba. Első kézből tudhattuk meg, hogy hogyan született meg a könyv, megismerhettük a szereplőit és az őszhöz kapcsolódó részleteket is hallhattunk belőle.

A gyerekek nem csak figyelmesen hallgatták a történeteket, hanem egy képzeletbeli szüret szereplői is lehettek. A szerző bájos személyisége elvarázsolta a kicsiket, akik amellett, hogy érdeklődve hallgatták őt, lelkesen meséltek a történetekhez kapcsolódó saját élményeikről is. Az óvónők elmondták, hogy a gyerekek kérésére tovább ismerkednek majd Hupota kalandjaival, s minden résztvevő örömmel fogadta a hírt, hogy már készül a könyv második része is. Az írónő ajándékkal is kedveskedett a résztvevőknek, hiszen minden kisgyerek hazavihette a mese egy-egy szereplőjét színes kép és kifestő formájában, a csoportok pedig a könyv alapján készült színes illusztrációkkal lettek gazdagabbak, melyekkel a csoportszobákat díszíthetik.

 

 

Kapcsolódó album - 2010.09.28. Hupota hihetetlen kalandjai

Összes fotó »
KönyvtárTV
Íme a legújabb filmecskénk
Könyvtári flashmob - együtt az olvasásért
2015.06.09.

Több videó »
Diavetítő
2018.12.06. "Csillaghúr és barátai"-interaktív író-olvasó találkozó Sás Károllyal Itt 9 db
képet találsz

Több fénykép »
© 2012 Minden jog fenntartva! Városi Könyvtár Lenti Látogatók száma: 682,534 gyermek@lentikonyvtar.hu