Hírlevél
Neved:

Irányítószámod:

Hol is laksz?:

Saját email címed:

Titkos kód:

Írd be a titkos kódot:
» Közösségek Hete 2019 - Verslelő

 2019. május 7-én egy interaktív, játékos foglalkozás keretében ismerkedhettek meg harmadik évfolyamos diákok helyi szerzőkkel a verseik tükrében. A délután folyamán a hangsúly a költészet szeretete mellett arra irányult, hogy a gyerekek minél inkább megismerjék szűkebb környezetünk kulturális értékeit. Képversekkel, átírt változatokkal, modern köntösbe bújtatott strófákkal keltettük fel a gyerekek figyelmét. Továbbá zalai írókat, költőket - Kiss Dénes (Pacsa), Kanizsa József (Nagykanizsa), Turbuly Lilla (Nova), Utassy József (Rédics) - mutattunk be; rendhagyó módon különféle feladatokon keresztül ismerkedhettek meg műveikkel. Munka közben a zalaegerszegi Énekmondó Együttestől hallhattak megzenésített verseket. Jellegzetes tájszavak és saját elképzeléseik felhasználásával pedig versalkotásra sarkalltuk őket, valamint rímbe is szedhették gondolataikat a csapatok. Az elkészült művekből a számítástechnika segítségével színes szófelhők készültek. Összességében elmondható, hogy sikeresen zárult a nap, hiszen a nebulók figyelmesen hallgatták az előadást, valamint a gyakorlati feladatok megvalósulását kreatív ötleteikkel is gazdagították.

KönyvtárTV
Íme a legújabb filmecskénk
Könyvtári flashmob - együtt az olvasásért
2015.06.09.

Több videó »
Diavetítő
2018.12.06. "Csillaghúr és barátai"-interaktív író-olvasó találkozó Sás Károllyal Itt 9 db
képet találsz

Több fénykép »
© 2012 Minden jog fenntartva! Városi Könyvtár Lenti Látogatók száma: 676,838 gyermek@lentikonyvtar.hu