Hírlevél
Neved:

Irányítószámod:

Hol is laksz?:

Saját email címed:

Titkos kód:

Írd be a titkos kódot:
» József Attila Megyei Versmondó Verseny 2018

 Az idén könyvtárunkat érte a megtiszteltetés, hogy házigazdái lehettünk a József Attila Megyei Versmondó Versenynek. A résztvevőket a szervezők nevében Nitsch Erzsébet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese köszöntötte. Lenti város nevében Horváth László, településünk polgármestere mondott köszöntőt és nyitotta meg a rendezvényt. A szavalatok megkezdése előtt a helyi Joós István előadásában megzenésített verseket hallhattak a jelenlévők.
A zsűri tagjai – Vogl Mária tanár, a zsűri elnöke; Dányi József, az Utassy Versmondó Kör tagja; Szemes Béla tanár – előtt 26 lelkes verselő mutathatta meg tehetségét. A kötelező versek – 5-6. osztályosok: Aki szegény, az a legszegényebb; 7-8. osztályosok: Kopogtatás nélkül – mellett a szabadon választott kategóriában kortárs költők modern műveiből is válogattak. A zsűri véleménye alapján a következő eredmény született:
5-6. osztályosok
1. Nith Lara Dominika (Zrínyi-Bolyai Általános Iskola, Nagykanizsa)
2. Lázár Panna (Illyés Gyula Általános Iskola, Hévíz)
3. Dunca-Stadler Márk Zoltán (Illyés Gyula Általános Iskola, Hévíz)
4. Fraller Blanka (Általános Iskola, Nagykapornak)
Különdíjasok:
Peszleg Viola (Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Lenti)
Arthoffer Áron Gyula (Zrínyi-Bolyai Általános Iskola, Nagykanizsa)
7-8. osztályosok
1. Horváth Bendegúz (Andrássy Gyula Általános Iskola, Letenye)
2. Kósa Hetti (Zrínyi-Bolyai Általános Iskola, Nagykanizsa)
3. Dolacsek László (Illyés Gyula Általános Iskola, Hévíz)
Különdíjasok:
Bomba Benedek (Zrínyi-Bolyai Általános Iskola, Nagykanizsa)
Tombor Zita Rebeka (Zrínyi-Bolyai Általános Iskola, Nagykanizsa)
Horváth Luca Sára (Zrínyi-Bolyai Általános Iskola, Nagykanizsa)
Mónok Csenge (Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg)
A csapatversenyt és az azzal járó vándorserleget a keszthelyi területről érkező versmondók nyerték el., melyet egy évig, a következő megyei versmondó verseny időpontjáig birtokolhatnak.
A „Regösök húrján...” elnevezésű vers- és prózamondó versenyre mindkét kategóriából a helyezettek és a különdíjasok is, összesen 13 fő kapott részvételi lehetőséget. A dunántúli fordulót Veszprémben 2018. április 28-án rendezik meg.

KönyvtárTV
Íme a legújabb filmecskénk
Könyvtári flashmob - együtt az olvasásért
2015.06.09.

Több videó »
Diavetítő
2018.12.06. "Csillaghúr és barátai"-interaktív író-olvasó találkozó Sás Károllyal Itt 9 db
képet találsz

Több fénykép »
© 2012 Minden jog fenntartva! Városi Könyvtár Lenti Látogatók száma: 746,585 gyermek@lentikonyvtar.hu