Hírlevél
Neved:

Irányítószámod:

Hol is laksz?:

Saját email címed:

Titkos kód:

Írd be a titkos kódot:
Hupota hihetetlen kalandjai erdőn-mezőn
Ez a cikk 2010.09.27. napján íródott

Csondor Kata, a „Hupota hihetetlen kalandjai erdőn-mezőn” című mesekönyv szerzője volt a vendégünk két délelőtt is, aki ugyancsak óvodás csoportoknak tartott könyvbemutatót „Hupota a kistraktor” és „Emberkék kalappal” címmel. A legtöbb csoport már felkészülve érkezett, belekóstolva a kistraktor kalandjaiba. Első kézből tudhattuk meg, hogy hogyan született meg a könyv, megismerhettük a szereplőit és az őszhöz kapcsolódó részleteket is hallhattunk belőle.

 

Elek apó meséi
Ez a cikk 2010.09.27. napján íródott

A Lenti Napközi Otthonos Óvoda egy-egy csoportjának tartottunk két alkalommal is mesedélelőttöt, aminek keretében Benedek Elek saját és összegyűjtött meséiből válogatva igyekeztünk elvarázsolni a kicsiket. A „Kígyós Jancsi”, „Az aranytulipán”, „A hétszépségű királykisasszony” és a „Gyöngyike” című mesék szereplőit találós kérdések segítségével fejtették meg az ovisok, majd a mesehallgatás után feltett kérdéseinkre is ügyesen válaszoltak.

Könyvtárkuckó
Ez a cikk 2010.07.12. napján íródott

„Könyvtárkuckó” elnevezésű nyári napközis foglalkozásokra került sor 2010. július 12-16. között a Lenti Városi Könyvtár gyermekrészlegében. Egy héten keresztül vártuk sok-sok színes programmal a kisiskolásokat.

«« « 81 82 83 84 85 86 »
KönyvtárTV
Íme a legújabb filmecskénk
Könyvtári flashmob - együtt az olvasásért
2015.06.09.

Több videó »
Diavetítő
2018.12.06. "Csillaghúr és barátai"-interaktív író-olvasó találkozó Sás Károllyal Itt 9 db
képet találsz

Több fénykép »
© 2012 Minden jog fenntartva! Városi Könyvtár Lenti Látogatók száma: 676,848 gyermek@lentikonyvtar.hu